Joseph Haydn második londoni útjára (1794-95) komponálta 100., G-dúr szimfóniáját, mely a szelíd Allegretto második tételt időről időre délceg indulóvá változtató ütőhangszeres effektusok (valójában a korban divatos „törökös” csinnadratta), valamint a tétel vége felé megszólaló trombitafanfár alapján kapta a „Katona” melléknevet. A szimfóniával egy időben keletkezett és hasonlóképpen a második londoni úthoz kapcsolódó Scena di Berenice (Berenice jelenete) a kor divatos műfaja, a koncertária szellemében teremt drámai légkört a koncertpódiumon. A szöveg Pietro Metastasio Antigono című operájának részlete. Berenice Demetriót siratva panaszolja keserű sorsát, arra vágyva, hogy szerelmének társa lehessen a halálban. Schubert két, eredetileg zongorakíséretes dala, Az ifjú apáca és a Margit a rokkánál a női lélek rejtelmeibe enged betekintést, más-más aspektusból. Akárcsak Haydn Berenicéje, drámai jelenet Liszt Jeanne d'Arc-ja (1845-1874/75) is, mely Alexandre Dumas költeményére készült. A kompozíció zongorakíséretes változatban is fennmaradt, ezúttal azonban az 1858-as, eddig kiadatlan zenekari verziót ismerheti meg a közönség. A műsort záró Liszt-alkotás, az Ünnepi hangok című szimfonikus költemény 1854-es ősbemutatóján bevezető zeneként hangzott fel Schiller Die Huldigung der Künste (A művészetek tisztelete) című drámai költeménye előtt.
