December 1-én, pénteken a „világ legszebb zenéi” hangzanak el a Bartók Teremben. Közreműködnek a Savaria Szimfonikus Zenekar szólistái, vezényel Hamar Zsolt.
Tisztelt Közönség! Kedves Muzsikustársak!
„Önök között bizonyára vannak jó néhányan, akik előtt játszottam a zenekarban, és biztosan vannak olyanok is ezen a koncerten, akik nem ismernek engem muzsikusként. A társulat aktív tagjai közül is vannak, akikkel együtt játszottunk és olyanok is, akikkel nem koncerteztem. Talán beszélnem kellene a kezdetekről… gondoltam, és közben a kezembe került egy 2012. novemberében megjelent újság, benne egy cikk, amelynek ez a címe: Folyammá nőtt a forrás. Az alcíme pedig arról tudósított, hogy 50 éves a Savaria Szimfonikus Zenekar.
A cikkben szereplő nagyméretű, régi fotó láttán megdobbant a szívem, ó hiszen én ezen a koncerten játszottam! 1962. február 25-én. Csak tiszta forrásból – Bartók Béla. Az értől az óceánig – Ady Endre. Ettől a két óriástól, csodálatos magyar embertől, művésztől idézett mondattal kezdi a beszélgetést a szimfonikus zenekart alapító karnagy. Aztán persze el is magyarázza, hogyan kapcsolódik Bartók és Ady a zenekar alapításához.
Akkoriban senki nem gondolt pénzre, anyagi előnyökre, a zene szeretete hozta össze az együttest. Azaz tiszta volt a forrás. Ahogy duzzadt, fejlődött, növekedett, különféle hatások érték. Ahogy egy patak, majd folyó, amire a tengerhez ér, már egy csepp sincs benne abból a vízből, amelyet a forrásból magával hozott. Ellenben hatalmassá, szélessé, és sodró erejűvé válik! Valami ilyesmi történt ezzel a zenekarral is. Hosszú volt az út, de valójában egy ember életébe bőven belefér, hiszen gyors volt a fejlődés.
Az 1969-ben „félfüggetlenített” zenekart fellépései után egyre többször, kiemelkedő színvonalú együttesként méltatták, 1974. július 1-jén pedig hivatásossá lett a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar. Szívmelengető visszagondolni a hangversenyekre, melyeken élvonalbeli magyar és külföldi szólisták, karmesterek is felléptek. Mindenki boldogan és élvezettel jött játszani, legalábbis így emlékszem. Nagy szeretetben muzsikáltunk akkoriban, a zenekarnak megtartó ereje volt. A zenekari munka mellett a tagok igen aktívan foglalkoztak a kamarazenéléssel.
A különböző formációk – vonósnégyesek, triók, szonátapárosok – mellett a Szombathelyi Fúvósötös országos ismertséget is szerzett. A zenekari kollégák többsége élt a tanítás lehetőségével a zeneiskolákban, a szakiskolában. Én magam is ezt tettem. Máig termékeny kapcsolatban vagyok volt tanítványaimmal, és boldogságot ébreszt bennem, amikor arra emlékeztetnek, hogy annak idején minden éppen játszott, gyakorolt zeneműre azt mondtam, hogy „ez a világ legszebb zenéje”.
A koncerten elhangzó Mozart Esz-dúr Sinfonia Concertante tényleg a világ legszebb zenéje! A kompozíciót én is játszottam, nem is egyszer! Minden fellépés dátumát nem tudom felidézni, arra azonban élesen emlékszem, hogy Szombathelyen először 1976-ban adtuk elő. Több mint két évszázad távlatából is örökéletű alkotás Mozart darabja, a zene aranykorából ránk maradt szellemi kincs. Ilyen művek előadása csodálatos élvezet, érzés, nemcsak a közönség, hanem a művészek számára is. Csillogtathatják hangszeres tudásukat, kiélhetik játékos kedvüket. A mai kor embere józan, tárgyilagos gondolkodású, éppen ezért számára különösen fontos lehet, hogy ilyen élményekkel feltöltődve, lelkében egyensúlyt, harmóniát teremtsen. Többek között ezért sem lehet idejétmúlt számunkra az Aranykor muzsikája.
Szeretett és tisztelt férjem, Petró János alapító karnagy 2012-ben, azon az estén, a félévszázados születésnapon azt üzente Önöknek, nekünk: „A zenekar odaadó tagjai nélkül nem ment volna. Ezért hálás köszönet. De röviden írni az 50 évről mit lehet? A Jóisten majd megítéli tettemet.”
