Name: Haydn–Mozart – 2
Start: 2024-12-13T00:00:00.000Z
End: 2024-12-15T00:00:00.000Z
Location: Liszt Academy

Admin

Budapest Festival Orchestra

Conductor

Manfred Honeck

Orchestra

Instrumentalist

Michael Rusinek

Clarinet

Haydn–Mozart – 2

Budapest

Hungary

Liszt Academy

Grand Hall

Public

Concert

Symphony No.93 in D major, Hob.I:93

Clarinet Concerto in A Major, K. 622

Symphony No.39 in E-flat major, K.543

Saurav Kumar

Approved

Like the October concert in the series presenting Haydn’s and Mozart’s works, this performance will feature one of Haydn’s symphonies and a wind concerto by Mozart along with one of his final three symphonies. Leading the Budapest Festival Orchestra will be Manfred Honeck, an Austrian compatriot of the Viennese masters, who is not only an honorary conductor of the Bamberg Symphony Orchestra, but, for the past more than one and a half decades, has also served as the music director of the Pittsburgh Symphony Orchestra. Michael Rusinek, first clarinetist of the American ensemble, will join the BFO to perform the solo of the clarinet concerto, Mozart’s last finished piece. Before it, Haydn’s voice as he broke free from the bonds of the Esterházy Court will be presented in one of the London Symphonies. The concert will wrap up with Mozart’s Symphony No. 39, the companion piece to the “Jupiter” and the “Great” G minor symphony, the latter also on the BFO’s program this season.

As hard as Johann Peter Salomon may have tried to entice Haydn to join him in England, the world-famous composer was only able to accept the London-based concert organizer’s invitation following the death of pomp-loving Nikolaus Esterházy in 1790. The invitation resulted in a number of acclaimed concerts and twelve symphonies, which were not intended to amaze an audience of trained aristocrats, but the general public instead. It was at the concert opening his first trip to England that Haydn’s Symphony No. 93 was first performed. The first movement, comprising a fierce, slow introduction and a waltz-like main part, emphasizes the role of the bassoon; the instrument is also spotlighted in the pastoral slow movement and the almost violent minuet, which may be considered an antecedent of Beethoven’s music. In the finale, featuring the trumpet and timpani, the solo cello is assigned an unexpected and humorous task.

One cannot be grateful enough to Anton Stadler for providing the inspiration for Mozart, who composed his “Kegelstatt” trio for him, along with his clarinet quintet and clarinet concerto. The composer originally conceived the latter as a piece for the basset horn, but changed his mind and wrote it instead for the clarinet, an instrument with a special deep register, of which Stadler was a virtuoso. Completing the piece barely two months before his death, Mozart never heard it performed. The piece, characterized by calm and reserved virtuosity, includes no oboes, and even the double bass is used sparingly in support of the bass. The soft tone is further refined due to the three-movement piece having no typical fast movement. It does, however, have rich colors, a peaceful song and a gentle, lush finale.

The oboes don’t have to come back after the intermission: his Symphony No. 39 is Mozart’s only one not to use them. Composed in just two months in 1788, the opening work among his three major symphonies stars the clarinet instead. Did he perhaps have Stadler in mind for this piece, too? And did they perform it together? There are many questions and few answers; though it is certain is that the piece in E-flat major marked the beginning of a new era for Mozart. Combining Baroque studies with his own playfulness, the composer launched the opening movement with an elaborate dramatic slow introduction that was unexpected of him; later, the movement adds additional contrasts. It is followed by a lyrical, almost hymn-like slow movement; next up is a light, airy minuet with a rustic middle part, where the spotlight is on the clarinet. Mozart, who wasn’t otherwise shy in his use of melodies, constructed the finale around a single musical theme.

English

A Haydn és Mozart műveit bemutató sorozat októberi hangversenyéhez hasonlóan ezúttal is egy Haydn-szimfónia, Mozart egyik fúvós versenyműve és utolsó három szimfóniájának egyike hallható. A koncerten a bécsi mesterek honfitársa, Manfred Honeck dirigálja a Fesztiválzenekart, aki nemcsak a Bambergi Szimfonikusok tiszteletbeli karmestere, de több mint másfél évtizede a Pittsburgh Symphony Orchestra zeneigazgatója is. Az amerikai együttes első klarinétosa, Michael Rusinek Mozart utolsó befejezett műve, a klarinétverseny szólistájaként áll a BFZ élére. Előtte az Esterházy-udvar kötelékéből szabaduló Haydn hangja szólal meg a londoni szimfóniák egyikében. A koncertet a „Jupiter” és az évadban is hallható „nagy” g-moll testvérdarabja, Mozart 39. szimfóniája zárja.

Hiába próbálkozott Johann Peter Salomon, hogy Angliába csábítsa a világszerte ismert zeneszerzőt, Haydn csak Esterházy „Pompakedvelő” Miklós herceg 1790-es halálát követően fogadhatta el a londoni hangversenyszervező felkérését. A meghívás eredménye számos ováció övezte koncert és tizenkét szimfónia lett, amelyeknek a képzett arisztokrata közönség helyett a széles publikumot kellett elkápráztatniuk. Első angliai útjának nyitókoncertjén szólalt meg Haydn 93. szimfóniája is. A harcias lassú bevezetésből és keringőszerű főrészből álló első tételben fontos szerepet kap a fagott, akárcsak a pasztorális lassú tételben vagy a Beethoven előfutárának tekinthető, már-már erőszakos menüettben. A trombitás-üstbobos fináléban a szólócselló kap váratlan és humoros feladatot.

Nem lehetünk elég hálásak Anton Stadlernak, hogy megihlette Mozartot, aki neki komponálta a „Kegelstatt” triót, a klarinétötöst és a klarinétversenyt is. Utóbbit eredetileg basszetkürtre álmodta meg a szerző, ám végül arra a speciális mély regiszterrel rendelkező hangszerre írta, amelynek Stadler virtuóza volt. A halála előtt alig két hónappal elkészült művet Mozart már nem hallhatta. A darabban, amelyet nyugalom és visszafogott virtuozitás jellemez, nem találunk oboákat, sőt a basszust is csak ritkán támogatja meg a nagybőgő. A lágy hangzást tovább finomítja, hogy a háromtételes műnek nincs tipikus gyorstétele. Van viszont benne színgazdagság, békés dal és szelíd, üde finálé.

Az oboáknak a szünet után sem kell visszatérniük: 39. szimfóniája az egyetlen, amelyben Mozart nem használja őket. Az 1788-ban, mindössze két hónap alatt komponált három nagy szimfónia nyitódarabjában cserébe fontos szerepet kap a klarinét. Talán Stadlerre gondolt ekkor is? Lehet, hogy elő is adták? Sok a kérdés, kevés a válasz, de az biztos, hogy az Esz-dúr mű új mozarti korszakot nyitott. A barokk tanulmányokat saját játékosságával ötvöző szerző tőle váratlan módon terjedelmes, drámai lassú bevezetővel indítja a később kontrasztokkal gazdagodó nyitótételt. Lírai, már-már himnikus lassú tétel következik, majd könnyed, áttetsző menüett szól a klarinétot főszerephez juttató rusztikus középrésszel. A dallamokkal máskor pazarlóan bánó Mozart a finálét egyetlen témára építi fel.

magyar

Etenduse krediiti (Näitlejad ja meeskond )

Ansambel