Name: Orchestral Concert: Prokofiev – 1
Start: 2025-03-17T00:00:00.000Z
End: 2025-03-17T00:00:00.000Z
Location: Müpa Budapest

Admin

Budapest Festival Orchestra

Conductor

Iván Fischer

Orchestra

BBC Welsh National Orchestra

Instrumentalist

Igor Levit

Piano

Pianist

Orchestral Concert: Prokofiev – 1

Budapest

Hungary

Müpa Budapest

Béla Bartók National Concert Hall

Public

Private

Concert

Piano Concerto No. 1 in D-flat major, Op. 10

Piano Concerto No. 5, op. 55

Symphony No. 5 in B-flat major, Op. 100

Saurav Kumar

Approved

Despite being a piano virtuoso, even Prokofiev would have had a challenging time performing all five of his piano concertos in three days. Yet Russian-German pianist Igor Levit will endeavor to do precisely that at the helm of the Budapest Festival Orchestra. In addition to a different concerto each night, the program will also feature different symphonies, allowing audiences at the three performances to enjoy an additional two symphonies, an overture and two suites, all from the oeuvre of the same composer. The incredible undertaking will kick off with Prokofiev’s first and last piano concerto and his Symphony No. 5. The pieces, which have left critics at a loss, were in fact created in part to allow the composer to show off his technical skill, but are also about much more than simply virtuosity: they are characterized by quality, depth and layeredness. Just as Levit’s performances are, according to critics.

“This will be my first time playing with an orchestra,” Prokofiev wrote in connection with the 1912 premiere of his Piano concerto No. 1. The work, which the composer said was his “first more or less mature composition,” is full of virtuoso sections. It was dedicated to Alexander Tcherepnin, whom Prokofiev had to thank for his knowledge of classical composers. The single-movement piece, which may be divided into three parts, begins with soaring romantic melodies which quickly give way to a playful world of fast-paced staccatos. Next, a dreamy, almost melancholic slow part follows with a hint of jazz, before a zig-zag of a chase signifies the nearing of the finale.

“I did not intend it to be too difficult, but it turned out to be rather complex, like most of my works during this period.” Prokofiev had this to say of his final piano concerto, a work he originally intended to title Music for piano and orchestra. The composer’s first ideas revolved around crossover melodies racing around the keyboard and chords chasing one another; the final piece, completed in 1932, turned out to be a five-movement challenge overflowing with melodies. The energetic overture, softened with a lyrical clarinet melody, gives way to a grotesque march with glissandos. The breathtaking main toccata, characterized by a wild tempo, is followed by the deep and lyrical slow movement of the piece, incorporating a tense middle part; finally, the piece closes with a finale which is threatening, funny, ethereal and vibrant all at the same time.

With the end of World War 2 drawing near, the USSR’s regime was convinced of its victory, and expected artists to share its optimism. Though claiming in an official statement that his Symphony No. 5, composed in just one month in 1944, was intended as “a hymn to (Man’s) mighty powers”, it is full of musical citations that suggest otherwise. Spotlighting the wind instruments, the macabre style scherzo following the moderately-paced opening movement features motifs from his Cinderella, while the dream-like slow movement quotes the nostalgic style of his Romeo and Juliet. The piece concludes with an iconic finale, heading towards victory but ultimately drowning in manic madness.

English

Zongoravirtuóz létére még Prokofjevet sem állította volna kis feladat elé, ha három nap alatt kellett volna eljátszania mind az öt zongoraversenyét. Erre a kihívásra vállalkozik Igor Levit orosz-német zongoraművész a Fesztiválzenekar élén. Nemcsak a versenyművek cserélődnek napról napra, de a szimfonikus darabok is, így a közönség a három esten további két szimfóniát, egy nyitányt és két szvitet ismerhet meg a szerző életművéből. Az elképesztő vállalkozást Prokofjev első és utolsó zongoraversenye, valamint 5. szimfóniája nyitja. A kritikusokat zavarba hozó művek, bár olykor tényleg arra születtek, hogy a szerző fitogtathassa technikai tudását, mindig többről szólnak, mint üres virtuozitásról. Igényességről, mélységről, rétegzettségről – épp ahogy Levit játékát jellemzik az ítészek.

„Ez lesz az első alkalom, hogy zenekarral játszom” – írta 1. zongoraversenyének 1912-es premierje kapcsán Prokofjev. A mű, amelyet a szerző „első többé-kevésbé érett” kompozíciójának tartott, hemzseg a virtuóz szakaszoktól. Ajánlása Alekszandr Cserepnyinnek szól, akinek a klasszikus szerzők ismeretét köszönhette Prokofjev. Az egytételes, de három szakaszra tagolható darab szárnyaló romantikus dallammal indul, amelyet hamar felvált a száguldó staccatók pajkos világa. Álmodozó, már-már melankolikus lassú rész következik jazzes fűszerezéssel, majd ide-oda cikázó kergetőzés jelzi: elérkeztünk a fináléhoz.

„Nem terveztem túl nehéznek, de végül elég bonyolult lett, mint legtöbb művem ebben a korszakban.” Ezt már utolsó zongoraversenyéről írta Prokofjev, amelynek eredetileg a Zene zongorára és zenekarra címet tervezte adni. Első ötletekként klaviatúrát átszántó kézkeresztezős futamok és egymás szavába vágó akkordok jelentek meg a szerző fejében, az 1932-es végeredmény pedig egy dallamoktól roskadozó öttételes erőpróba lett. A lírai klarinétmelódiával oldott lendületes nyitány után groteszk induló szól glissandókkal. A dühödt tempójú, lélegzetelállító központi toccatát a darab mély és lírai lassú tétele követi feszült középrésszel, végül egyszerre fenyegetőző, humoros, éteri és pezsgő finálé zárja a művet.

A 2. világháború végéhez közeledve a Szovjetunió vezetése biztos volt saját diadalában, és a nemzet művészeitől is elvárta, hogy osztozzanak optimizmusában. Prokofjev egy hivatalos nyilatkozatban ki is jelentette, hogy 1944-ben mindössze egy hónap alatt készült 5. szimfóniája „az emberi szellem nagyságát” hirdeti, ám a darab tele van olyan zenei idézetekkel, amelyek másról árulkodnak. A fúvósokat középpontba helyező, mérsékelt tempójú nyitótételt követően a macabre stílusú scherzóban a Hamupipőke mesebeli részletei szólalnak meg; az álomszerű lassú tétel a Rómeó és Júlia nosztalgikus hangulatát árasztja. A művet ironikus, győzelem felé tartó, de mániás őrületbe fulladó finálé zárja.

magyar

Crèdits de representació (Repartiment i equipatge )

Instrumentació

Conjunt