Name: Orchestral Concert: Brahms
Start: 2024-11-13T00:00:00.000Z
End: 2024-11-16T00:00:00.000Z
Location: Müpa Budapest

Admin

Budapest Festival Orchestra

Conductor

Iván Fischer

Instrumentalist

Kirill Gerstein

Piano I

Orchestra

Piano

Orchestral Concert: Brahms

Budapest

Hungary

Müpa Budapest

Béla Bartók National Concert Hall

Public

Concert

Hungarian Dances

Piano Concerto No. 1 in D Minor, op. 15

Symphony No. 1 in C Minor, op. 68

Saurav Kumar

Approved

The Budapest Festival Orchestra’s Brahms series continues with a juxtaposition of grueling pursuit and easy success, as Hungarian dances precede weighty compositions. This time, the spotlight is on the firsts: the series opens with the inaugural piece of the 21 dances, followed by the composer’s grandiose piano concerto No. 1. After 10 spirited dances, Hungarian dance No. 11, which opens the more lyrical section, sets the tone for Brahms’ first symphony, liberated from the pressure of “writing a symphony after Beethoven.” The soloist of the concerto, the Russian-American Kirill Gerstein, is acclaimed by international critics as a profound and genuine character, a mesmerizing sound poet. One of today’s most intelligent musical thinkers, he is guaranteed to discover something new and compelling in music.

Brahms published the piano four-hands edition of the 21 Hungarian Dances in two phases, over four volumes. Ede Reményi acquainted the composer with Hungarian Romani music, especially the “csárdás”, which inspired the dances Brahms called adaptations. The dances were an immediate success, but it was in their orchestral arrangements that they became really well-known. Among these orchestrations, only three originate from Brahms himself; one of them being the undulating Hungarian Dance No. 1, in which contrasts and musical jests take center stage. The melodies of the more melancholy Dance No. 11, played after the intermission, are Brahms’ own. The piece is performed in Iván Fischer’s orchestration.

Having heard Beethoven’s groundbreaking “Ninth” in 1854, Brahms decided to write his own first symphony — following in Beethoven’s footsteps, in D minor. In the end, though, he turned his intended Symphony No. 1 into a sonata for two pianos, before reworking it in its entirety, and using parts of it in his Piano Concerto No. 1. The piece starts out incredibly dense and essentially tragic in its mood. A monumental orchestral exposition and a rich piano solo, at times truly competing with the tutti sound, characterize the opening movement. In the manuscript of the spiritual slow movement, which is most likely best interpreted as a portrait of Clara Schumann, the composer included the words, “Benedictus qui venit in nomine Domini” (Blessed is the one who comes in the name of the Lord). Finally, in the rondo-finale, a piano solo introduces the theme; later, the movement includes the only cadence of the piece, before concluding with a reverential, celebratory ending.

Finally completed in 1876 after initial attempts resulted in a piano concerto, Brahms’ Symphony No. 1 is often referred to as “Beethoven’s Tenth.” Ultimately, the piece was composed in C minor, which alludes not to Beethoven’s Ninth, but to the similarly iconic Symphony No. 5. The impressive, slow opening of the first movement unwraps each of the themes that the fast-paced central passage builds on. The fundamentally dramatic movement is followed by a fluid, lyrical, and expressive slow movement, with violin solos laying the groundwork for the violin concerto. In the scherzo, gentle smiles are juxtaposed with almost arrogant forces, with a finale spanning from a sense of terror to the call of Alpine horns. In an homage to Beethoven’s Ode to Joy, the piece concludes with celebratory chorales.

English

A nehézkes útkeresés és a könnyű sikerek kontrasztjaival folytatódik a BFZ Brahms-sorozata, a koncert fajsúlyos műsorszámait magyar táncok vezetik fel. Ezúttal az elsőké a főszerep: a huszonegy táncból álló sorozat nyitódarabját a szerző grandiózus első zongoraversenye követi, majd a tíz lendületes tánc után a líraibb tételek sorát megnyitó tizenegyedik magyar tánc a „Beethoven után szimfóniát írni” nyomásától végre megszabaduló Brahms első szimfóniájára hangol rá. A versenymű szólistája, az orosz-amerikai Kirill Gerstein a nemzetközi kritika szerint mélységgel teli igazi jelenség, a hallgatót elvarázsló hangköltő, napjaink egyik legokosabb zenei gondolkodója, akinél mindig lehet számítani rá, hogy valami újat és érdekeset talál a zenében.

Brahms két részletben, összesen négy kötetben jelentette meg huszonegy magyar táncát négykezes zongoraváltozatban. A szerző Reményi Edének köszönhetően ismerkedett meg a magyar cigányzenével, legfőképp a csárdással, amely az általa feldolgozásoknak nevezett táncokat is ihlette. A művek azonnal sikert hoztak, mégis zenekari hangszerelésükben váltak igazán ismertté. E hangszerelések közül mindössze három származik Brahmstól; ezek egyike a hullámzó 1. magyar tánc, amelyben az ellentétek és fricskák kapják a főszerepet. A szünet után megszólaló melankolikusabb 11. tánc dallamai Brahms sajátjai. A mű Fischer Iván hangszerelésében szólal meg.

Hallva Beethoven korszakalkotó kilencedikjét, Brahms eldöntötte: megírja első szimfóniáját – Beethoven után ugyancsak d-mollban. A tervezett mű zenéjéből azonban előbb kétzongorás szonáta, majd annak teljes átdolgozását követően az 1. zongoraverseny egyes részei lettek. A darab elképesztően tömény, többnyire tragikus hangvételű zenével indul. Monumentális zenekari expozíció és gazdag, a tutti hangzással olykor tényleg versenyezni kényszerülő zongoraszólam jellemzi a nyitótételt. A valószínűleg Clara Schumann portréjaként értelmezhető spirituális lassú tétel kottájába a szerző a „Benedictus qui venit in nomine Domini” (Áldott, aki jön az Úr nevében) szavakat írta. A rondó-fináléban a zongora egyedül vezeti be a témát, majd elhangzik a darab egyetlen kadenciája is, mielőtt a zene áhítatos, ünnepélyes véget ér.

„Beethoven tizedikje” – így is emlegetik Brahms 1.szimfóniáját, amely a zongoraversennyé lett első próbálkozások után végül 1876-ban született meg. A mű hangneme végül c-moll lett, ami nem a 9., hanem Beethoven ugyancsak emblematikus 5. szimfóniájára utal. A nyitótétel impozáns lassú bevezetése feltár minden olyan motívumot, amelyből a gyors főrész építkezik. Az alapvetően drámai hangulatú tételt folyékony, lírai, expresszív lassú tétel követi a hegedűversenyt megelőlegező hegedűszólókkal. A scherzóban szelíd mosolyok állnak szemben már-már pökhendi erőkkel, majd a rettegéstől az alpesi kürthíváson át az ünnepélyes korálig ívelő finálé zárja a művet, Beethoven Örömódája előtt tisztelegve.

magyar

Krediti za predstavo (Zasedba in producentska ekipa )

Instrumentacija

Ansambel